2014. január 17.

Arculatfrissítés :: Megváltozott a logónk

A logónkban a „SEMMI EXTRA” szlogen betűit világosszürkéről fehérre változtattuk. Apró, már-már észrevehetetlen változásnak tűnik ez, de lassú evolúciójuk során a logók évekig nem, vagy csak alig változnak. Ennek oka, hogy a fejlődésük nem mehet a felismerhetőségük rovására, tehát a grafikai változtatásokat követően is azonosíthatónak kell maradniuk. Leginkább akkor találkozunk kivétellel, amikor a régi cég új logójának bevezetését gigászi költségvetésű kampány támogatja, vagy olyan mértékű profilváltás történik a vállalkozás életében, amely indokolja a logó teljes megújítását. Utóbbi ugyanis a cég szemléletmódjának, filozófiájának, tehát a cégnek a teljes megújulását közvetíti.

A témában szembetűnő a Google különc példája, amely a logóját egy-egy hírességről, eseményről megemlékezve országspecifikusan naponta változtatja. Ez a játékosság csak a változtatásokat azonnal megjeleníteni képes virtuális térben lehetséges (kizárólag a keresőoldalon), és kell hozzá a cég fölényes pozíciója is, vagyis az a tény, hogy minden internetező ismeri és használja a cég valamely szolgáltatását. Mivel a Google hivatalos logója a keresőoldalon kívül más felületeken változtatás nélkül van jelen, nem igaz, hogy a vállalat könnyelműen viszonyulna a saját logójához. Sőt, valójában az évek alatt szinte semmit sem változott.

A kivételes példáktól eltekintve tehát a logók csak alig észrevehetően és ritkán módosulnak. A változással ugyanis nem az a céljuk, hogy ne ismerjünk rájuk, hanem, hogy tökéletesedjenek, érettebbé váljanak, használhatóbbak vagy szimplán divatosak legyenek. A logók éves (vagy ritkábban előforduló) „ráncfelvarrását” ezért leginkább csak az avatott szemek érzékelik. Példaként álljon itt a Firefox logóevolúciója, amely jól tükrözi, hogy az elmúlt években a logó szinte jelentéktelennek tűnű grafikai módosításai egy nagy távlatot kijelölő koncepcióba illeszkednek.

Ugyanígy mi is a megjelenésünk időtállóságára törekszünk, mert meggyőződésünk szerint csakis így lehet a minőséget és a hitelességet hosszú távon közvetíteni. A logónkban megjelenő idei változtatás tehát, a praktikus okokon kívül, a jövőbe vetett reményünknek a lenyomata.